Cserekapcsolat Langenau - Mohács

2016-06-16 12:36:27
Iskolánk diákjai immár 23. alkalommal vettek részt diákcsere programunkon a németországi Robert-Bosch-Gimnáziummal.

A németországi, Baden-Württemberg tartományban fekvő Langenau kisváros gimnáziuma, valamint a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium között az 1988/1989-es tanév óta áll fenn partnerkapcsolat. Minden év tavaszán megrendezésre kerül a diákcsereprogram. A résztvevő diákok gazdag programokon vesznek részt, megismerkednek Németország kultúrájával, gyakorolják a német nyelvet és tanulmányozzák a németországi magyarok történelmét, valamint életét. A Langenauban töltött hét során tanulóink a vendéglátó családoknál autentikus környezetben használják a német nyelvet. Tanórákon vesznek részt, ahol anyanyelvi tanárokkal gyakorolják, fejlesztik nyelvi ismereteiket.

Az idei utazás élményeiről Lauer Liza 9. b osztályos tanuló készített beszámolót.

 

Cserekapcsolat Mohács - Langenau

Ez az első évem a gimnáziumban. Tavaly a régi iskolámmal már voltam Németországban cserekapcsolaton, és akkor annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, idén is elmennék.

2016. április 24-én indultunk, reggel ¾ 5-re a Gimnázium elé kellett mennünk. Miután bepakoltuk bőröndjeinket a buszba, érzelmes búcsút vettünk kedves szüleinktől, majd elfoglaltuk helyünket, és nagy örömmel - fáradtsággal, de elindultunk. Az út elején még mindenki aludt, hogy valamennyire kipihenje korai kelését. Később, amikor már mindenki fent volt, és elemében volt, drága barátnőm, hozott filmeket, aminek mindenki nagyon örült. Odafelé úgy volt, hogy megyünk Bécsbe megnézni a Schönbrunni kastélyt, de annyira hideg volt és fújt a szél, hogy úgy döntöttünk, inkább hazafelé jövet nézzük meg. Ezért odafele menet elmentünk Passauban egy kicsit sétálgatni. Mivel nekem ott laknak az unokatestvéreim, ezért felhívtam nagybácsimat, hogy ott vagyok, és találkozzunk. Sajnos az unokanővéreimmel nem találkoztam, de nagybácsimmal sikerült. A fél órás pihenő után, újra elindultunk. Este fél 8 fele megérkeztünk Langenauba. Őszintén megmondva, féltem. A többi diáktársammal ellentétben ugyanis az én német partnerem nem vette fel velem a kapcsolatot, így én egy teljesen idegen családhoz mentem. Miután leszálltunk, és kipakoltuk a bőröndjeinket a buszból, megkerestük a párunkat, és hazaindultunk. Én Langenautól 5 km-re laktam, Rammingenben. Miután hazaértünk, megmutatta a szobámat, majd 1 óra múlva már mentem is aludni, mert a hosszú úttól elfárad az ember. Másnap reggel 6-kor keltünk, hozzátenném, soha nem keltem még 6-kor, ugyanis a Gimitől 5 percre lakok, így mindig 7-kor szoktam kelni. Megreggeliztünk, majd az anyukája elvitt minket az iskolához kocsival. Amikor ott találkoztunk a többiekkel, örömmel beszéltünk arról, hogy ki milyen helyet kapott. A németekkel együtt elindultunk Tübingenbe, ahol megnéztük a várost, majd egy kis szabad időt kapva elmentem a barátaimmal kávézni, illetve teázni, ugyanis annyira hideg volt, hogy fél óra séta után már teljesen átfagytunk. Majd felmelegedve tovább indultunk, egy kicsit vásárolni.

Aztán a megbeszélt időpontra visszamentünk a buszhoz, és elmentünk a Ritter Sport Csokigyárba, ahol körbevezettek minket, elmondták a gyár történetét, bemutatták a csokoládé készítés folyamatát. Ezután lementünk a boltba, ahol vettünk különböző féle Ritter csokikat.

Miután felvásároltuk a fél boltot, elindultunk haza. Este odaadtam a családnak az ajándékot, amit a szüleim csomagoltak nekik. Nagyon megörültek neki, és örömmel mondták, hogy ezzel a paprikával főzték a vacsorát.

 Másnap, szintén 6-kor keltünk, reggeliztünk, és elindultunk a városba. Kedden Stuttgartba mentünk, megnézni a Mercedes-Benz Museumot, ahol kis fülest kaptunk, ami természetesen mindenkinek viccesen állt, és azon keresztül hallhattuk az idegen vezetést, és a kocsik illetve motorok és egyéb járművek múltját.

Miután végeztünk, lent volt egy kisbolt, ahol vásárolhattunk különböző féle tárgyakat. Én vettem anyukámnak egy Mercedes-Benz tollat, apukámnak, pedig egy kisautó modellt. Később, amikor mindenki kész lett, és végzett, elindultunk az állatkertbe, ahol szabadidőt kaptunk. Egy kis térképen láthattuk, hogy merre kell menni, és melyik állatot hol találjuk. Majd miután mindenki végzett, elindultunk a buszhoz, ami elvitt minket a főtérre, ahol kaptunk másfél óra szabadidőt. Kicsit körülnéztünk, majd a többiekhez csatlakozva, időre visszamentünk a találkahelyre. Otthon meleg vacsora várt minket, méghozzá vadas! Mondtam, hogy ez egy magyar étel, és ennek a hírnek a hallatára, nagyon megörültek, hogy olyasmit tudtak nekem főzni, ami magyar étel. Vacsora után pár szót beszélgettünk, és ment ki-ki a maga dolgára. Én lementem a szobámba, megnéztem egy filmet, majd elmentem én is aludni. A másnap reggeli program az iskolájukban volt. Beültünk a tanóráikra, illetve körbevezettek bennünket az iskolájukban. Hatalmas iskolájuk van, régi illetve új épületekkel. Több mint 800-850 gyerek jár az iskolába, és 70-80 tanár. Én egy matek és fizika órára mentem be, és nagy öröm volt számomra, hogy amit ők tanultak akkor, mi azt már tanultuk. Így segíteni tudtam a németem társamnak. De egy kicsit megijedtem, ugyanis az egész osztályában egyedül voltam magyar. Így egy kicsit rémisztő volt, amikor 20-an bombáztak a kérdéseikkel. De az osztálytársai rettentő kedvesek voltak. Miután 11-re mindenki végzett, elindultunk a buszunkkal, Ulmba.

Ott megnéztük az ulmi Münstert, a világ legmagasabb templomát, és elmentünk városnézőbe. Megnéztük a Dunát, illetve a nevezetesebb házakat, épületeket. Majd miután az egész csapat együtt volt fel lehet menni a templom legtetejére. Amire persze páran jelentkeztünk, majd a fiukkal el is indultam. 768 csigalépcső után felértünk a legtetejére, ami 143 méter magasan volt. A kilátás egyszerűen csodálatos volt, az egész várost beláttuk, és persze még annál is tovább. Miután remegő lábakkal leértünk, büszkén veregettük vállba egymást, hiszen megcsináltuk. Külön büszkék voltunk azokra, akik tériszonyosan is megmászták.

Az esti program közös bowlingozás volt. Ott 2 órát töltöttünk, 6 vegyes csapatot alkotva mentek a mérkőzések. Amikor letelt az időnk, mindenki nagy bánatára el kellett indulnunk haza. Amikor visszaértünk Langenauba, elmentünk pizzázni. Majd a vacsi után elmentünk fagyizni, mert természetesen, a desszert nem maradhatott el. Este örömmel hallottam, hogy reggel 7-kor fogunk felkelni, mert fél 9-re kell mennünk. Reggel kipihenve ébredtem fel. Aznap 2 órát utaztunk, hogy oda érjünk Neuschwansteinbe az aznapi helyszínre. Az út során, ahogy nézelődtünk, kicsit megijedve néztük, hogy esik a hó. Nem ez volt az első nap, amikor esett. Amikor kezdtük megpillantani a hegyeket, megörültünk neki.

Aznap a Neuschwansteini kastélyt néztük meg, ami igazából a Walt Disney kastély.

Amikor odaértünk, és megláttuk, tátott szájjal figyeltük. Majd kiszálltunk a buszból és szomorúan fogalmazódott meg bennünk, hogy nagyon hideg van. A kastély felé vezető hosszú és meredek úton gyalog kellett mennünk. Amikor félútón megálltunk egy kis pihenőre, egy árusnál megpillantottunk egy magyar zászlót, amit örömmel és büszkén lobogtattunk meg. Amikor felértünk és megláttuk végre a többieket, leültünk hozzájuk kipihenni magunkat. Amikor beértünk a kastély udvarába, onnan egy hatalmas hidat pillantottunk meg, és mindenki az kérdezte, hogy azt hogyan lehet megközelíteni. Sajnos épp le volt zárva, így nem mehettünk el arra, de a látványa szép volt. Megtudtuk, hogy ezt a kastélyt egy férfi építette a feleségének, és amikor elkészült vele, csak ők ketten laktak benne a feleségével. Majd haláluk után, más uralkodó költözött be. Kevés termet láthattunk, de azok igen szépek és felszereltek voltak. Amikor hazaindultunk mindenki nagyon fáradtnak bizonyult, ugyanis csönd volt a buszon.

A másnap reggel a megszokott módon telt el. Amikor a többiekkel találkoztunk szomorúan fogadtuk a tényt, hogy ez az utolsó napunk itt. Aznap a városban néztünk meg egy múzeumot, ami a kitelepített magyarok emlékére hoztak létre. Nagyon sok használati tárgyat láttunk, ami Magyarországról, a mi környékünkről származik: Somberek, Himesháza, Dunaszekcső. Utána elmentünk Blaubeurenbe egy tóhoz (Blautopf), ami rendellenesen kék volt.

Ott csináltunk egy közös csoportképet, és elindultunk haza, mert este volt a búcsúest.

Délután Langenau terén német barátaink megtanítottak nekünk egy táncot, amit este együtt táncoltunk el a búcsúesten. A búcsúest egy rövid műsorral kezdődött, ahol énekeltünk, táncoltunk és egy PowerPoint bemutató segítségével bemutattuk kis hazánkat a német családoknak, majd megvacsoráztunk. Vacsora után, elkezdtünk olyan zenéket játszani, amire jó volt az táncolni, amik a tipikus magyar bálokon szoktak lenni, és a németeknek egy magyar bált rendeztünk. Örömmel álltak be ők is táncokat tanulni, nagyon jól éreztük magunkat. Este még kisírtuk magunkat, hiszen eltelt ez az egy hét és mi reggel indultunk haza. A családom azt mondta, annyira gyorsan eltelt ez a hét, hogy olyan volt számukra, mintha régóta ott lettem volna. Elbúcsúztam a testvérétől és az apukájától, majd elindultunk a városba. Ott sírós szemekkel csináltunk egy utolsó csoportképet, majd sírva és ölelkezve elbúcsúztunk mindenkitől.

Hazaindultunk. Hazafelé megálltunk Bécsben, ahol megnéztük a Schönbrunni kastélyt.

Ott csináltunk pár fényképet, sétáltunk, beszélgettünk majd elindultunk. Amikor a határhoz értünk, felhívtuk szüleinket. Este 10 órára értünk Mohácsra, megköszöntünk mindent a remek sofőrünknek. Amikor leszálltunk, a szüleink tárt karokkal vártak minket. Majd amikor hazaértem, gyors élménybeszámolót tartva, aludni mentem.

Összességében nagyon-nagyon jól éreztem magam ott kint, úgy érzem, nagyon sokat tanultam a nyelv szempontjából. Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezen a cserekapcsolaton, és már alig várom, hogy jövőre visszajöjjenek német barátaink. Nagyon megszerettem őket az egy hét során. Én csak ajánlani tudom az ilyen fajta cserekapcsolatokat, hiszen itt barátságok jöhetnek létre. Ez volt az én élménybeszámolóm, köszönöm, hogy elolvastad! :-)


Vissza