In memoriam

2017-10-25 10:11:15

„Az ember emlékekben milliárdos,

emlékek elmondásában szegény.” /Weöres Sándor/

Schweier Béláné /1943-2017/

Schweier Béláné, Molnár Ilona 1943.10.02-án született Lekéren. A történelmi viharok határrendezések következtében a Felvidékről Szederkénybe telepítették családját, így általános iskolai tanulmányait is itt végezte.

A Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, majd Szegeden a József Attila Tudományegyetem magyar - orosz szakos hallgatója lett, diplomáját 1967-ben vette át. Először a Bólyi Általános Iskolában helyezkedett el, rövid ideig tanított a Széchenyi Általános Iskolában is. 1968-tól a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumba került.

1996-tól az intézmény igazgatóhelyetteseként dolgozott. 2002-ben lett nyugdíjas, 2017 őszén még átvette aranydiplomáját.

Kedves, szerény egyénisége, alapos szakmai tudása nagyon sok tanítványa előtt ismert. Pályája során diákok százai élvezhették lendületes, változatos, magas színvonalú magyaróráit.

Széleskörű műveltségének köszönhetően nagy gondot fordított a különböző korok művészeti, tudományos, filozófiai áramlatának bemutatására. Osztályfőnökként emberség, empátia jellemezte, a legkényesebb témákkal is lehetett hozzá fordulni, szinte anyai tanácsokat adott. A diákjaiban mindig az embert látta, egyengette útjukat.

Munkája a hobbija is volt, számos versenyre készítette fel diákjait, de ő maga is képezte magát, elvégezte a JATE, majd az ELTE diplomaújító kurzusát. Segítőkész, nagy tapasztalattal rendelkező kollega volt, akihez mindig lehetett fordulni tanácsért. Az iskolai rendezvények szervezésében, rendezésében  részt vett, szívén viselte az intézmény sorsát.

Munkája mellett lánya és annak családja jelentette az örömöt számára.

Betegsége fizikailag meggyötörte, szellemét azonban nem. Utolsó napjaiban is egyik kedvenc versét idézte.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tantestülete, dolgozói fájó szívvel emlékeznek rá, emlékét kegyelettel megőrizzük.

Isten Veled Ili, nyugodj békében! Reméljük, az angyal vigyáz Rád.

Gárdonyi Géza szavaival búcsúzunk:

„ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok:

az a halott a koporsóban nem én vagyok.

Csak hamu az, elomló televény. A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.”

 DSCF003123


Vissza