Hírek

November 27-én felkerekedtek a Kisfaludy Károly Gimnázium természettudományok iránt érdeklődő diákjai, hogy a fakultációs tanulmányaikat kiegészítsék egy kis gyakorlati tudással.

Az idei tanévben a már megszokott módon német nyelvből valamint angol nyelvből online nyelvi versenyt hirdettünk.

„Az ember emlékekben milliárdos,

emlékek elmondásában szegény.” /Weöres Sándor/

Schweier Béláné /1943-2017/

  • OM azonosító: 027401
  • 7700 Mohács, Szepessy tér 6.
  • Tel./Fax.: 69/311-255
  • e-mail: kkgmohacs@freemail.hu
  • igazgató: Nádasdiné Szanyi Judit

A 2016/2017-es tanévben a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium elnyerte az Európa Parlament Nagykövet Iskolája címet.

2017. október 15-én, Budapesten rendezték meg az Országos Diákolimpia Atlétikai döntőjét, melyen a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium több versenyszámban is képviselte magát Filákovity István Tanár Úr kíséretében.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium a 2017/2018-as tanévben is megszervezi a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára a nyílt napokat.

2017. szeptember 27-28-án rendezték meg a Baranya Megyei Atlétikai Diákolimpia csapatbajnokságát. Iskolánkat több diák, több sportágban is sikeresen képviselte.

Az idei tanévben a már megszokott módon német nyelvből valamint angol nyelvből online nyelvi versenyt hirdetünk, mely az iskola honlapján érhető el.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium a 2017/2018-as tanévben is megszervezi a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára a nyílt napokat.

Gimnáziumunk a nyolcadikosok számára előkészítő foglalkozásokat tart magyar nyelvből, matematikából, angol nyelvből, valamint német nyelvből.

2017. szeptember 4 - 7. között került megrendezésre Balatonfüreden a szörf Raceboard Európa-bajnokság.

Gimnáziumunk 2017-ben érettségizett tanulója Szabados Tamás az E.ON Hungária csoport támogatásával ösztöndíjat kapott a „Jutalmazzuk a kiválóságokat” program keretében.

Iskolánk tanulói számára lehetőség van a német állam által finanszírozott és megrendezett Sprachdiplom nyelvvizsgán részt venni.

A 2016/2017-es tanévben gimnáziumunkban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán működő Konfuciusz Intézet kínai nyelvet tanított az érdeklődő diákoknak.

Elkezdődött a 2017/2018-as tanév. A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium barokk falai újra benépesedtek, 16 osztályban 410 diák kezdte meg az új tanévet. Minden diákunknak jó tanulást és eredményes tanévet kívánunk!

2017. augusztus 30. szerda 9.00. Gyülekező az udvaron.

TANÉVNYITÓ: 2017. SZEPTEMBER 1. péntek 8.00
GYÜLEKEZŐ: 7.45 a színpad előtt

A javítóvizsgára mindenki hozza magával a bizonyítványát!

A beiratkozás 2017. június 23-án pénteken 8 órától 12 óráig lesz.

2017. május 27-28- án rendezték meg Székesfehérváron az Országos Atlétikai Diákolimpia döntőjét, ahol nagyon jól szerepeltek a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium atlétái.

Lezárult az Európa Parlament Nagykövet-iskolája program a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban!

Szülőkonzultációnk harmadik alkalma március 23-án lesz, melyre újra szívesen várunk mindenkit!

A tanév rendjéről szóló rendelet szerint az Oktatási Hivatal 2017. április 19-ig visszaküldi a - módosított - tanulói adatlapok alapján egyeztetett felvételi jegyzéket a középiskoláknak.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium névadója 1788. február 5-én született, így minden év februárjában az iskola rendezvénysorozattal tiszteleg emléke előtt.

A Pécsi Egyházmegye segítséget szeretne nyújtani a hit- és erkölcstan választáshoz.

Letölthető tájékoztató

A Kisfaludy Napok zárására 2017. március 3-án 8 órakor kerül sor a mohácsi Ifjúsági Centrumban.

A Busójáráshoz kapcsolódóan csütörtökön (02. 23.) délután 23 tanuló futotta le a 2,2 km távot.

2017. február 23-án, csütörtökön került megrendezésre a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium kétévente meghirdetett megyei Radnóti Miklós Szavalóversenye.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium meghívást kapott az Európai Parlament Nagykövet-iskolája programban való részvételre, mely 2017-ben indul el az Unió összes tagállamában.

2017. Május-júniusi vizsgaidőszak

Szülőkonzultációnk második alkalma január 26-án lesz, melyre újra szívesen várunk mindenkit!

A 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők számára letölthető az Oktatási Hivatal honlapjáról a jelentkezési lap.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium idén is várja a jelentkezőket hatosztályos tagozatára.

2017. január 12-én, csütörtökön a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében került megrendezésre a kézilabda diákolimpia országos elődöntője.

  • IDŐPONT: 2017. január 21. (szombat)
  • 10 00 magyar nyelv
  • 11 00 matematika

Kedves Szülők! A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium és a Szülők Közössége ebben az évben is megszervezi a SZÜLŐK NEVELŐK batyus bálját, amelyre ezennel meghívjuk!

Megjelent jubileumi évkönyvünk, mely gimnáziumunk 80 évét öleli át.

Ebben az évben elindítunk egy háromalkalmas, rendhagyó beszélgetős délutánt, mely elsősorban a kamaszvilág problémáit hivatott körüljárni.

Kedves Futótársaink! Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy idén 1. alkalommal kerül megrendezésre a Mikulásfutás, a Fuss Mohács csoport szervezésében!

Kunovszki István Tanár Úr emlékére a család matematikai emlékdíjat alapított, mellyel a matematikában tehetséges tanulókat támogatják.

„ Elmúlt, mint száz más pillanat,De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,Mert szívek őrzik, nem szavak.”

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium OM azonosítója: 027401

7700 Mohács, Szepessy tér 6.

Az idei évben német nyelvből valamint angol nyelvből online nyelvi versenyt hirdetünk, mely az iskola honlapján (wwww.mohacsikisfaludy.hu) érhető el.

Gimnáziumunk a nyolcadikosok számára előkészítő foglalkozásokat tart magyar nyelvből, matematikából, angol nyelvből, valamint német nyelvből.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium a 2016/2017-es tanévben is megszervezi a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára a nyílt napokat.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium 2016. október 5-6-án hulladékgyűjtést tart, melynek keretében iskolánkban leadható az elektronikai hulladék is. (festékpatron, nyomtató, telefon, számítógép, gáztűzhely, háztartási gépek ...)

Gyűjtsetek össze minél több papírhulladékot és kupakot, és hozzátok el a gimnáziumba!

A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából Mohács városa ünnepséget szervez, melyen gimnáziumunk is képviselteti magát.

2016. augusztus 29-én hétfőn 9-11 óra között várunk benneteket egy rövid ismerkedésre.

Az Ifjúsági Caritas Egyesület „Főszereplő emlékeink” címmel alkotópályázatot hirdetett képzőművészeti és irodalmi kategóriákban.

A tanévzáró ünnepély időpontja: 2016. június 27. hétfő 8 óra

Gyülekező: 7.45 órakor osztályonként a színpad előtt. Megjelenés: ünneplőben

Iskolánk diákjai immár 23. alkalommal vettek részt diákcsere programunkon a németországi Robert-Bosch-Gimnáziummal.

A beiratkozás 2016. június 24-én pénteken 8 órától 12 óráig lesz.

 

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által meghirdetett „Savaria” országos történelem tanulmányi versenyen vett részt iskolánk három tanulója: Hegedűs Ferenc (9. b), Bajnóczi András (10. b), valamint Ránics Dániel (10. b).

„Széchenyi irodalmi tevékenysége, az Akadémia alapítása” témában, Széchenyi István születésének 225. évfordulójára pályázatot hirdetett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteménye, Széchenyi életútját bemutató tabló pályázat formájában.

Idén, már 3. éve indultunk a versenyen, most végre eredményesen.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium 2016 áprilisában 81 fős csapattal képviseltette magát Keszthelyen a dunántúli iskolák művészeti fesztiválján, a Helikonon.

2017. január 1-jétől megváltoznak az egyes tantárgyak érettségi követelményei.

EMELT SZINT: 2016. június 2-9.

KÖZÉP SZINT: 2016. június 13-24.

Tisztelt Szülő!

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága felhívására 2016. április 20. napjára egész napos sztrájkot hirdettünk azért, hogy nyomatékot adjunk követeléseinknek és elfogadható megoldások kidolgozására kényszerítsük a Kormányt.

Az OXFORD UNIVERSITY PRESS tankönyvkiadó 2015. októberében nemzetközi  versenyt hirdetett, melyre a tanulók egy országuk, régiójuk vagy városuk kultúráját bemutató rövid filmmel nevezhettek.
Az egyházak képviselői tájékoztatást tartanak  a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban a tanulóknak, valamint a szülőknek a hit- és erkölcstan oktatás szervezéséről az alábbi időpontokban.

Iskolánk névadójának tiszteletére rendezett versenysorozatunk lezárult.

Véget ért a szeptemberben elindított online német nyelvi versenyünk.
Légy naprakész az Oscar-díj történetéből. Olvass el mindent az Oscarral kapcsolatban, amit a neten találsz és nézd meg a felsorolt filmeket.
  • Nyílt napokat tartunk a hatosztályos tagozaton 2016. január 26-án, kedden. 7.55-10.30 között (1.-2.-3. óra) különböző tanórák látogatására van lehetőség a 7.-8.-9. évfolyamon.

IDŐPONT: 2016. január 16. (szombat)

10:00 magyar nyelv

11:00 matematika

IDŐPONT VÁLTOZÁS!

2016.01.14.-én, csütörtökön 15.30-kor a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium 10-es termében angol nyelvi előkészítőt tartunk.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium és a Szülők Közössége ebben az évben is megszervezi a SZÜLŐK NEVELŐK batyus bálját, amelyre ezennel meghívjuk!

Gimnáziumunk ebben az évben is szeretne csatlakozni az országos karácsonyi cipősdoboz akcióhoz.

A 2015/2016-os tanévben lehetőségünk nyílt csatlakozni az „Élő bolygónk” elnevezésű világméretű klímavédelmi akcióhoz.

A Magyar Templeton Program keretében a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium két tanulója jutottak be a tehetségfejlesztő program második fordulójába.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium a 2015/2016-os tanévben is megszervezi a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára a nyílt napokat.

Gimnáziumunk a nyolcadikosok számára előkészítő foglalkozásokat tart magyar nyelvből, matematikából, angol nyelvből, valamint német nyelvből.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium OM azonosítója: 027401

7700 Mohács, Szepessy tér 6.

A 2015/2016-os tanévben, mint ahogy eddig minden évben megrendezésre kerül a szecskaavató a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium jóvoltából, azonban a témák felhozatala minden eddiginél színesebbre sikeredett.

1935. szeptember 22-én, pontosan nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött meg a tanítás a mohácsi gimnáziumban.

2015. szeptember 25-én a Magyar Diáksport Szövetség országos megmozdulást szervezett az Európai Diáksportnap keretében „A magyar diáksport napja” címmel.

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium angol nyelvi munkaközössége a 2015/2016-os tanévben a 7.-8. osztályosok részére megújult formában előkészítő foglalkozásokat tart játékos teadélután formájában.

A jövő kiválóságait keressük a Magyar Templeton Programban.

Kedves Kollégák! Kedves Diákok!

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium német nyelvi munkaközössége a 2015/2016-os tanévben meghirdeti online versenyét.

AZ ELSŐ TANÍTÁSI HÉTEN KÜLÖN BEOSZTÁS SZERINT.

FIZETÉS: 2015. SZEPTEMBER 15-IG

A TANKÖNYVOSZTÁSON KAPOTT CSEKKEN.

A beiratkozás 2015. június 26-án 8 órától 12 óráig lesz.

Az alábbi linken elérhetőek a 2015-ös Kisfaludy Napok versenyeredményei.

Letöltés

Az idei felvételi jegyzék alább olvasható.

A 2015-ös Kisfaludy Napok versenysorozat eseményei.

Központi írásbeli felvételi a 9. évfolyamra jelentkezők számára a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban 2015. január 17. (szombat)

10:00 magyar nyelv, 11:00 matematika

A foglalkozások ingyenesek és később is lehet csatlakozni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Legalábbis egy időre. Az idei év szecskaavatójának témája a Harry Potter filmek, és ennek köszönhetően a Kisfaludy gimi barokk sárga falai egy időre átalakulnak a varázsvilág leghíresebb iskolájává, a Roxforttá.

A volt püspöki rezidencia épülettömbje a 18. századi magyarországi barokk építészet jól ismert hagyományait követi. Az egyemeletes kastély nyugati főhomlokzata szélesen, 84 méteren terül el a Szepessy park peremén.

Az 50 éves jubileumi ünnepségen, 1985. szeptember 21-én avatták fel az iskola névadójának bronz mellszobrát . A szobor Gábor Éva Mária Derkovits-díjas szobrászművész alkotása.

A Kisfaludy Károly Gimnázium 1936 óta az egykori pécsi püspöki kastély barokk épületében működik, amely a városból északi irányban kivezető régi 56-os, illetve a Pécsre vezető 57-es út kereszteződésénél, a Szepessy park keleti oldalában fekszik.