Ma délelőtt meggyújtottuk adventi koszorúnkon az első gyertyát.
A várakozás ideje elkezdődött, amelyet karácsonyi dallamokkal és versekkel idítottunk el.
Néhány gondolat a mai műsorból:
Az adventi időszak nemcsak a kis Jézus megszületésére való várakozást jelenti, hanem lelki elmélyülésre is késztet.
A négy vasárnap mindegyike fontos üzenetet hordoz számodra.
Az első gyertya, amit meggyújtunk, lila, az advent liturgikus színe, és egyben bűnbánatot, öszeszedettséget és szent figyelmet is jelent. Ezoterikus tanok szerint ezen a vasárnapon egy kék angyal szállt le a földre, hogy segítse az emberek közötti kommunkációt és a lelkek egymásra találását.
Ez a számvetés napja is.
Légy őszinte magadhoz és gondold végig, hogy miként viszonyulsz az emberekhez. Van-e benned önzés, sértettség vagy elfojtott irigység, bármi, ami meggátolja, hogy tiszta szívvel fordulj másokhoz. Nincs tökéletes ember, de az advent esélyt ad arra, hogy jobbá válj.
Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya
Advent első vasárnapján
felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet,
legyen fénylő eredménye.
Kezdődik a csodavárás,
ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal,
a tűz lángját körül állták.
A megváltó tiszta fényt hoz,
szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről,
Isten fiává fogad téged.
Szeretettel tárd ki lelked,
öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember
itt a Földön, legyen áldott!